Az érzelmek csapdájába estél. Nap mint nap úgy alszol el, hogy könnyesre sírod a párnád, miközben azon gondolkozol, hogy mért nem vagy valaki más vagy, hogy mért pont veled történt meg amin már nem tudsz változtatni. Legszívesebben visszapörgetnéd az eseményeket addig a pontig ahol még minden szép volt és jó. De az élet nem csak szépből és jóból áll. Előbb-útóbb mindennek vége szakad, és ha egyszer vége van, akkor nem érdemes azon törnöd magad, hogy miért, mért pont én, mért nem lehetne másképp. Egyszerűen csak el kéne fogadnod, úsznod kéne az árral és közben a jóra gondolni, ami igaz már elmúlt, de ott volt! De persze, te csak egy egyszerű ember vagy. Hogy is várhatná el tőled az élet, hogy ezt megértsd még ilyen fiatalon? Te még nem bírod felfogni a tettek súlyát, te még nem vagy tisztában azzal, hogy minden okkal történik. A véletlen csak egy ócska kifogás arra amire vagy nem tudod, vagy nem akarod megtudni a választ. De azért én még reménykedem abban, hogy megéled majd azt a kort, amikor már tisztábban látod a dolgokat, amikor majd feloszlik a rózsaszín köd az agyadban. Bár kitudja, hogy mit teszel majd a heves érzelmeid nyomása alatt. Lehet, leugrasz az első hídról amit találsz. Aztán meg csodálkozol, hogy a hidak alatt víz van és az felfogta az esésed. De sebaj… kiúszol a partra, vagy jönnek a vizimentők és kimentenek. Akkor majd szépen megrázod magad és folytatod hitvány érzelmektől manipulált életed. De lehet, hogy belefúlsz a vízbe és kezdheted elölről az egészet. Na melyiket választanád?

--------------------------------------------------------------------------------------

Kritikát ide tesssék!